A DURREL CSALÁD ÉS MI

SPIROS „AMERICANOS” CHALIKIOPOULOS

1920-ban – ahogy egyre népszerűbb és divatosabb lett a görög fiatalok körében – Sprios testvéreivel együtt kiutazott az Egyesült Államokba, amely kalandot, munkát és szebb jövőt ígért, ezzel együtt lehetővé tette az otthoniak, vagyis a család anyagi támogatását is.
A testvérek keményen dolgoztak a legkülönbözőbb munkakörökben Boston termékpiacaitól kezdve egészen az alaszkai olajmezőkig, keresetüket pedig hazaküldték Korfura. A 30-as évek elején – amikor Amerika a gazdasági válság ördögi spiráljába került – a fiútestvérek a hazatérés mellett döntöttek Yiannis kivételével, aki megnősült és rendőr lett.
Amikor Spiros testvéreivel együtt visszatért Korfu szigetére, az „Americanos” becenevet kapta, amely amerikait jelent görögül. Dodge autóját hazahozta az Egyesült Államokból, így lett Korfu szigetének legelső autótulajdonosa. Ennek köszönhetően került kapcsolatba a Durrell családdal, és kezdte el taxisofőr karrierjét.

Spiros „Americanos” családhoz fűződő bensőséges kapcsolata révén fia, Michalis is közel került Gerald, Leslie és Lawrence Durrellhez, és édesapja 1940-ben tüdőgyulladás miatt bekövetkezett halála után is közeli és hosszútávú kapcsolatot ápolt velük. Azóta persze a Durrell családon kívül is rengeteg barátságot kötött, és további vendégeket hozott a szigetre.
Közéjük tartozik Henry Miller és az angol regényíró, Mary Stewart is. Mary ajánlást is írt Michalisnak egy Korfun játszódó regényében, megemlítve, hogy „A könyv megírása során felhalmozott rengeteg adósságom közül kettő kiemelendő. Legfőképp Mr. Michalis Chalikiopoulos-nak, a Corfu Tourist Services igazgatójának szeretném megköszönni a rengeteg kedvességet és segítséget, amellyel elhalmozott engem …” (This Rough Magic, 1964.)

Durrells Photos